Így fejleszti a labda a baba készségeit

A labda, ami már régóta ott hever a sarokban, első ránézésre talán nem a legizgalmasabb játék, amit a baba kezébe adhatunk. Ennek ellenére számtalan módon képes elősegíteni a kicsik fejlődését, nem véletlen, hogy ősidők óta része a gyerekjátékok egyre bővülő repertoárjának.

Az egészen pici babák első labdája egy puha textil labda legyen. Amikor a kicsi a hátán fekszik, adjuk a kezébe, hogy megpróbálja egy helyben megtartani vagy felemelni a mellkasa fölé. Ezek a mozdulatok nagy lendületet adnak a motoros készségek fejlődésének.
Amikor a baba már ülni is képes, lába közé gurítsuk neki a labdát, ezzel ösztönözhetjük a szem és a kéz összehangoltabb működését. Idővel megtanulja, hogy amikor a labda gurul fel, előre kell hajolnia, hogy elkaphassa és vissza tudja gurítani.

18 hónapos kor környékén a baba már meg fog próbálkozni a labda eldobásával is. A mozdulat felnőtt szemnek egyszerűnek tűnik, ám az egyensúly, a koordináció és az ítélőképesség bravúrját jelenti egy baba részéről.
Amikor a babák felfedezik a gravitációt és nagy örömüket lelik a legkülönbözőbb tárgyak leejtésében. Később örömmel dobálják a labdát, arra pedig, hogy el is kapják, általában 3 éves kor környékén kerül sor. Miközben ezt gyakoroljuk vele, segítjük, hogy megtanulja követni a levegőben mozgó tárgyat a szemével, a sebesség felmérése után pedig a kezét is használja és megpróbálja elkapni a labdát.

Idővel a labda alakja és mérete is változhat. Míg kicsiknek mindig a lebiztonságosabb, puha textil vagy felfújható labdák ajánlottak, 3-4 éves kortól, amikor a gyerek készségei már fejlettebbek, előkerülhetnek a színes gumilabdák, amikkel a szabadban is jókat lehet játszani.

0