Mennyi csontja van az embernek?

Az újszülöttnek több mint 300 csontja illetve porca van. A felnőtt csontvázát már csak 206 csont alkotja, ezek fele a kezeken és a lábakon található.

Miért lesz kevesebb csontunk felnőtt korunkra?

A fejlődés során a csontok egy része összenő, (pl. a koponyán és a kézen), így a csontváz erősebbé, terhelhetőbbé válik.

Mi a csontváz feladata?

A csontok az ízületek és a köztük lévő rések révén meghatározzák a test formáját és tartását. Biztosítják a test szilárdságát, és az izmok rugalmasságát, ami a mozgáshoz kell. A csontváz másik fontos feladata a belső szervek védelme (például a szív és a tüdő a mellkasban). Ezek mellett még sok egyéb lényeges funkciója is van, ilyen például a vérsejtek előállítása. A vérsejtek a csontvelőben képződnek, egy hálószerű, igen jó vérellátású szövetben, amely kitölti a csontok belsejének üregét.

Érdekességek

Minden ember csontváza más. Az ember legkisebb csontja a fülében található. Ez az úgynevezett kengyel, amely az üllővel és a kalapáccsal együtt a hallórendszer fontos alkotórésze. A leghosszabb és legnehezebb csont a felsőcombcsont. Egy 180 cm magas felnőtt esetében körülbelül 50 cm hosszú. A felsőcomb rendkívül erős, hiszen állás, futás, ugrás közben az egész test ránehezedik.

Hírlevélre feliratkozás         

 LAPOZZ TOVÁBB! Az emberi test >> 

Tartalomjegyzék >>                              A legfrissebb kérdések és válaszok >>

 

Friss cikkek

Miért árt a cukor a fogaknak?

Gyakran halljuk, hogy a fogak egészségének megőrzése érdekében ajánlatos csökkenteni a cukorbevitelt. Miért?

Mit jelent a "május" szó?

Kiről vagy miről nevezték el?

Mit jelent a „Tisza” szó?

Melyik korból származik ez az elnevezés, és mi a jelentése?
 

Legolvasottabb cikkek

Mi a liposzóma?

A kozmetikai reklámokban gyakran elhangzik ez a szó. Mit jelent?

Mi a klementin?

Milyen gyümölcs a klementin, és kiről vagy miről kapta a nevét?

Kicsoda Szent Habakuk?

Valóságos vagy kitalált személyről van szó?