Hogy hangzik a századik majom esete?

Egy több mint harminc évig folyó tudományos kísérletben a tudósok egy Japánban élő majomfajt, a Macaca fuscat-t tanulmányozták. Megfigyelésük eredménye képezi az alapját a családállítás módszerének is.

A Kosima szigeten természetes környezetben élő majmoknak a kutatók édes krumplit (batatát) adtak, de nem a kezükbe, hanem a homokra dobva. A majmok szerették a batatát, de nem tetszett nekik a krumplin lévő homok. Az egyik 18 hónapos nőstény, akit Imónak hívtak, rájött, hogyan lehetne megoldani ezt a problémát. Meg kell mosni a batatát! Megtanította erre a trükkre az anyját is és azokat a majmokat is, akikkel együtt játszott, majd ezek a majmok szintén megtanították a módszert a saját anyjuknak. Hamarosan minden fiatal nőstény elsajátította ezt a tudást, a felnőttek közül azonban csak azok az anyák, akik utánozták a gyerekeiket.

A tudósok ezt az eseményt 1952 és 1958 között jegyezték le. Aztán hirtelen, 1958 őszén azon nőstények száma, akik mosták a batatát a Kosima szigeten, elért egy kritikus számot, amit Dr. Watson 100-nak határozott meg. Ettől kezdve szinte minden majom mosta a krumplit a szigeten mindenféle külső ok nélkül. Ha mindez csak azon az egy szigeten történt volna, akkor a tudósok a majmok közötti közvetlen kapcsolattal magyarázták volna ezt. De a majmok az összes közeli szigeten egyidejűleg kezdték mosni a krumplit. Még Japán legnagyobb szigetén, Takasakijáme-n is mosták a majmok a krumplit. Ezeknek a majmoknak nem volt semmiféle lehetősége arra, hogy a Kosima szigeten élő majmokkal fizikailag érintkezzenek.

A tudósok feltételezték, hogy léteznie kell egy bizonyos morfogenetikus struktúrának vagy mezőnek, ami az összes szigetet átöleli és ennek segítségével tudnak a majmok nem fizikailag is érintkezni.

Sok ember töprengett a századik majom esetén, majd néhány évvel később angliai és ausztrál kutatók egy csoportja azt próbálta kideríteni, hogy létezik-e hasonló kristályszerkezet az embereknél.

Készítettek egy fényképet, amelyen sok száz ember volt látható, de első ránézésre csak 5-6 arcot lehetett tisztán kivenni. Ahhoz, hogy a többi arc is felismerhetővé váljon, gyakorlásra volt szükség, először azonban valakinek meg kellett mutatni, hol találhatók ezek az arcok. Ezt a fényképet átvitték Ausztráliába és ott kezdték a kutatást. A lakosság különböző rétegeiből adott számú embert kiválasztottak, akiknek szintén fel kellett ismerniük ezeket az arcokat. Mikor a megkérdezettek száma elérte a néhány százat, akkor a kutatók közül néhányan elutaztak Angliába, a Föld másik felére, ahol a BBC egy, csak Angliában sugárzó zárt kábeltévé láncában bemutatták a fényképet és gondosan megmutatták a TV nézőknek a fényképen található összes arcot. Ezt követően az adás után mindössze néhány perccel az ausztráliai kutatók megismételték a kísérletet ugyanúgy, ahogy azt korábban is végezték, csak más személyekkel.

Az emberek meglepő módon könnyen megtalálták a képen látható arcok többségét! A kísérletet követően a kutatók teljes bizonyossággal tudták, hogy az emberiség rendelkezik olyan “mezővel”, amin keresztül az emberek nem fizikálisan is információt cserélnek egymással!

Forrás: Fénykapu

Akár ez is tetszhet

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy