Kik azok az indigó-gyerekek?

Részlet Popper Péter Indigó-gyerekek című tanulmányából

Meglehetősen komoly és nehéz ez a téma, különösen egy pszichológusnak, hiszen a mai pszichológiában nem használatos szakmai fogalom az indigó-gyerek… Valójában nem is csupán indigó-gyerekekről van szó, hanem különböző lelki színekről − többek között indigó-gyerekekről is.

Az indigó itt egy külön bonyodalom, arról van szó, hogy az aurának különböző színük van, és ezeknek az indigó-gyerekeknek indigószínű az aurájuk. Nem érdemes ezt most taglalni, nagyon bizonytalan és ingoványos talaj, nem vezet sehova.

A lényege nem az, hogy milyen színű az aura, hanem az, hogy olyan plusz sajátosságai vannak vele születetten, ami a megelőző generációknak még nincsen.

De mint szakember, azt állítom, érdemes komolyan venni e különlegességet, hiszen tényleg történik valami: azt állítom, szerencsés pillanatban élünk, valaminek a tanúi vagyunk, ami történik anélkül, hogy erre felkészültünk volna.

Éppen ezért nagyon nehéz ezt a dolgot szakmai szempontból megközelíteni, vagyis: amit állítok, az nem a magas tudomány álláspontja − ilyen álláspontot nem ismerek. Csak azt tudom elmesélni: bennem hogy él ez, én mit gondolok erről − vagy igazam van, vagy nem.

Mielőtt belevágnánk, tegyünk egy kitérőt: ugye nem gondolja senki komolyan, hogy az emberiség fejlődése, az evolúció − beleértve az emberi intellektusnak, az emberi értelemnek a fejlődését − befejeződött volna. Jelen pillanatban eljutottunk egy olyan álláspontra, hogy mi vagyunk a csúcs, a teremtés koronája, és ameddig mi eljutottunk intellektuálisan, annál tovább már nincsen.

Ezt megértem, nagyon nehéz elfogadni, hogy mi egy közbülső állomás vagyunk, ugyanolyan közbülső állomás vagyunk, mint például a neandervölgyi ember − vagy bármelyik embercsoport.

Viszont, ha nem állíthatjuk, hogy ez a csúcs, akkor felmerül a kérdés: hogyan tovább? A jövőbe senki sem lát, vannak futurológiai saccolások, de erről tulajdonképpen konkrét mondanivalója csak a távol-keleti bölcseleteknek van. Tudomásom szerint a tudományos pszichológiának nincs arról konkrét perspektívája, hogy merrefelé tart az emberi tudatnak, az emberi gondolkodásnak a fejlődése. (…)

Az ún. indigó-elmélet

Az ún. indigó-ügy most hirtelen és nagyon gyorsan divattá vált. Ebben azt állítják bizonyos pszichológusok, bizonyos orvosok és pedagógusok, hogy a múlt század 70-es évei óta néha, majd egyre gyakrabban − a 80-as, 90-es évektől kezdve pedig egyre sűrűbben − születtek olyan emberek, akik a mi szellemi képességeinket jóval túlhaladó képességekkel rendelkeznek. Ami nálunk csak egy kiválasztottnak adatott meg, az most lassan közös jellemzővé válik, és ezt a közös jellemzővel rendelkező fiatal nemzedéket nevezik indigónak.

Az ún. indigó-elmélet tulajdonképpen beleilleszkedik egy evolúciós elméletbe. Mint ahogy egy mai embernek vannak olyan érzelmi megnyilvánulásai, amelyek a neandervölgyinek nem voltak − de a reneszánsz embernek sem voltak. (…)

Következtetések

Az első az, hogy ezek az indigó-lények magasabb energiatelítettséggel rendelkeznek, mint az átlagos emberek. Pluszenergiájuk van, és ez a pluszenergia elsősorban intuitív, érzelmi szinten nyilvánul meg. Azt veheti észre a kutató, hogy ezek az indigó-gyerekek sokkal intuitívabbak, érzékenyebbek, tehát jobban megérzik a valóságot, mint mi. Úgy is fogalmazhatunk, hogy sokkal kevésbé becsaphatók. Vagyis azt tapasztaljuk, hogy az indigó-ember megérzi, ha hazudnak neki. Sokkal nehezebb becsapni, mint a megelőző generációt, már a gyerek megérzi, hogy nem mond igazat a felnőtt, és nem hisz neki. Ezek szerint van ebben az indigó-mutációban, -változatban, ami erőteljesen hasonlít ahhoz az eddig meg nem magyarázott helyzethez, hogy például az állatoknak, a magasabb rendű emlősöknek miért van szándékészlelésük.

A tanulmány folytatása megtalálható a Jövőnk titka: a gyerek… című könyvben (megjelent a Saxum Kiadó gondozásában)

Részletek Popper Péter előadásaiból a Youtube-on