Az intelligenciatesztek története
Az első átfogó intelligenciateszteket Alfred Binet (1857–1911) és kollégái fejlesztették ki Franciaországban az 1900-as évek elején. Céljuk az volt, hogy felismerjék az iskolai tanulásban elmaradó gyerekeket, és számukra célzott fejlesztést biztosítsanak. A Binet–Simon skála vezette be a szellemi életkor (később: mentális kor) és a kronologikus életkor arányán alapuló intelligenciahányados – a ma ismert IQ – fogalmát.
Működési elv és teszttípusok
Intelligenciatesztek többnyire standardizált eljárással, nagymintás normákra épülnek. A tesztek:
• Verbális feladatokat tartalmaznak (szókincs, fogalomalkotás, megértési feladatok).
• Nem verbális feladatok (képanalógia, geometriai formák rendezése, Raven‐féle progresszív mátrixok).
• Memória- és figyelempróbákat (számrendi sorozatok, tárgymemória).
• Végrehajtó funkciókat mérnek (szabályváltás, problémamegoldás).
A feladatok nehézsége fokozatosan emelkedik. A megoldások alapján kiszámítják az egyéni pontszámot, amelyet a korcsoport átlagához viszonyítanak. Az IQ-érték 100 körül ingadozik, mert az átlag 100-ra van kalibrálva, szórása általában 15.
Modern intelligenciakoncepciók
Az elmúlt évtizedekben az intelligencia fogalma kibővült:
• Fluid és kristályos intelligencia (Raymond Cattell): a folyékony intelligencia az új problémák rugalmas megoldására, a kristályos intelligencia pedig felhalmozott tudásra épül.
• Többszörös intelligencia (Howard Gardner): nyolc, egymástól viszonylag független képesség (pl. nyelvi, matematikai, térbeli, zenei, interperszonális).
• Triarchikus elmélet (Robert Sternberg): elemző, kreatív és gyakorlati intelligencia.
A legátfogóbb elméleti keret a Cattell–Horn–Carroll (CHC) modell, mely hierarchikus szerkezetben rendszerezi a kognitív képességeket.
Legelterjedtebb tesztek ma
• Wechsler-skálák: WISC (gyermekeknek), WAIS (felnőtteknek), WIAT (tanulási teszt). Verbalitás és performancia szétválasztásával adnak részletes profilképet.
• Stanford–Binet 5: a Binet–Simon örökségét viszi tovább, széles életkori tartománnyal, ötfaktoros felépítéssel.
• Raven-féle progresszív mátrixok: kultúrsemleges, szimbólumalapú logikai teszt, amely a fluid intelligenciát méri.
Az adaptív tesztelés (CAT) ma már számítógépes környezetben zajlik: a feladat nehézsége a válaszok alapján valós időben módosul, így kevesebb kérdésből pontosabb eredmény érhető el. Egyre gyakrabban alkalmaznak gamifikációs elemeket is, amelyek növelik a motivációt és csökkentik a tesztszorongást.
Korlátok és etikai szempontok
• Kulturális és nyelvi torzítás: sok hagyományos teszt az adott nyelvi-kulturális háttérben íródott. A különböző országokban és etnikai csoportokban eltérő normák szükségesek.
• Feltételezések és címkézés: az IQ-eredmény önbeteljesítő jóslattá válhat, ha a vizsgált személy vagy a környezete kizárólagosan ehhez igazodik.
• Hozzáférés egyenlősége: nem mindenki jut hozzá ugyanúgy a fejlett tesztelési eszközökhöz, különösen hátrányos helyzetű csoportokban lehet korlátozott a szakemberek és anyagi források rendelkezésre állása.
A tesztek felelősségteljes használata szakember (pszichológus, nevelési tanácsadó) feladata: az eredményeket komplex vizsgálati protokoll, anamnézis és megfigyelés egészíti ki.
Végül is, mit tanulhattunk az intelligenciatesztekről? Binet eredeti ötletétől napjaink adaptív, gamifikált, hierarchikus modelljein át a modern elméletekig az intelligencia fogalma folyamatosan bővül és finomodik. Ma már nem pusztán egyetlen számmal mérjük, hanem komplex profilokat alkotunk, amelyek figyelembe veszik az egyéni különbségeket, a kulturális hátteret és a változatos kognitív képességeket, ezáltal árnyaltabb képet adnak a tudásról és problémamegoldó képességről.
