A Földközi-tenger melléki mediterrán területekről származik. A Kárpát-medencében a középkorban jelent meg, és a kolostori füves-kertek jellegzetes növénye lett.
A felhasználásáról szóló első írásbeli adatok körülbelül 2500 évesek. Egyiptomban és Perzsiában parfümként, illetve a múmiák balzsamozásához használták. A rómaiak a levendulaolajat alkalmazták fürdőzéshez, a levegő illatosítására és fűszerként. Az arabok kezdték el tudatosan termeszteni és nemesíteni, és i. e. 600 körül már Itáliában, Franciaországban és a Pireneusi-félszigeten is háztáji növénnyé vált. Széles körben kedvelték kellemes illata, nyugtató és frissítő tulajdonsága, rovarűző és fertőtlenítő hatása miatt. Fertőzések elleni védekezés céljából járványok idején is használták: erősen hittek benne, hogy a csuklóra kötözött levendulacsokor megóvja viselőjét a betegségtől. Olaját felületek fertőtlenítéséhez az I. világháborúban a francia kórházakban alkalmazták.
Magyarországon Bittera Gyula gyógynövényszakértő kezdte elsőként termeszteni 1924-ben a levendula egyik Franciaországból származó, illóolajban különösen gazdag alfaját.
Illata nyugtató, feszültségoldó hatású. Főzete gyógyítja a rovarcsípést. A halántékba dörzsölve alkalmas a fejfájás csillapítására, aromalámpából párologtatva segít az alvászavarokon. Egy stresszes nap végén ellazít, elűzi a fáradtságot.
