Szoptatás 2 éves kor felett – Ilyen káros hatásai is lehetnek

A szoptatás számtalan lélektani és egészségre gyakorolt jótékony hatása mellett egy bizonyos idő után ártalmas is lehet. Legalábbis egy friss kutatás eredménye azt mutatja, hogy 2 éves kor felett – bármilyen nehéz is az utolsó fizikai kapocs elszakítása sok édesanya számára – már nem ajánlott tovább szoptatni a kicsit.

A szoptatás a legjobb dolog, ami egy babával születése után történhet. Az anyatejjel nélkülözhetetlen tápanyagokhoz juthat hozzá, maga a szoptatás aktusa pedig fokozza a kötődést a baba és az anya között. Egy tanulmány szerint azonban 24 hónaposnál idősebb gyermekek esetében a fogak romlásához, fogszuvasodáshoz vezethet.

2 éves kor felett minél tovább és minél gyakrabban szoptatja gyermekét az anya, annál nagyobbra nő a korai fogproblémák kialakulásának valószínűsége. A kutatás során 6-24 hónapos, szoptatással táplált babákat vizsgáltak és megállapították, hogy 40%-uknál már megindult vagy bekövetkezett a fogak szuvasodása. A 2 év felett is szoptatott gyerekek esetében ez az arány még megdöbbentőbb, 80%-os volt!

A kutatók szerint ennek oka az, hogy a babák miközben szopnak, úgy zárják össze fogaikat, hogy a nyál nem tud hozzájuk érni. A nyálban pedig olyan anyagok vannak, melyek a fogszuvasodást okozó baktériumokat is képesek semlegesíteni. A szakemberek ezért azt javasolják az édesanyáknak, hogy ne hagyják babájukat órákon át a mellükön és a fogak tisztítását mielőbb kezdjék el rendszeressé tenni. Ha az anya mégis úgy dönt, hogy 2 éves kor felett is szeretné szoptatni gyermekét, ezt a gyerek fogorvosának rendszeres felkeresése mellett tegye.

Akár ez is tetszhet

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy