Raszputyin származása és korai évei
Grigorij Jefimovics Raszputyin 1869-ben látta meg a napvilágot a szibériai Pokrovszkoje kis paraszti falujában. Már fiatalon vonzotta a vallás és a misztikum: vándorszerzetesként járta a környék kolostorait, ahol saját elmondása szerint spirituális élményei voltak, köztük a Szűz Mária megjelenése, aki arra hívta, hogy szolgálja a cári családot. Bár kolostori iskolát végzett, nem lépett be hivatalos szerzetesi rendbe, és később feleségül vette Jelizaveta Fjodorovnát. Ekkor még egyszerű parasztként élt, ám különleges „csodatevő” hírneve hamarosan túlnőtt falun.
A cári udvarba vezető út és gyógyító szerep
1905 körül Raszputyin találkozott II. Miklós cárrel és feleségével, Alexandria Fjodorovnával. A házaspár hemofíliás kisfiát, Alekszej herceget csak kézrátétellel tudta megnyugtatni, ami után a cári pár teljes bizalmába fogadta. A „gyógyító szerzetes” státusza révén belépett a személyes körbe, és – bár nem viselt hivatalos udvari címet – rendkívüli befolyása lett a politikai és vallási döntésekre. Egyes források szerint valóban enyhült a herceg vérzékenysége, mások szerint a hatás inkább pszichológiai volt: Raszputyin nyugalma és sugárzó személyisége hozott megkönnyebbülést a kétségbeesett szülőknek.
Vitatott magánélet és a rákerülő pletykák
Raszputyin megjelenésétől kezdve elválaszthatatlanok voltak a botrányos híresztelések. A konzervatív arisztokrácia és az ortodox egyház vezetői sorra keltették a vádakat: állítólag Szentpéterváron rendszeres mágikus szertartásoknak nevezett orgiákat tartott, ahol nemesi hölgyek és férfiak vettek részt rituális élvezetekben. Mások azt állították, hogy fizikailag bántalmazott nőket „gonoszként” kezelve. A modern kutatók többsége ma már arra hívja fel a figyelmet, hogy ezek a történetek részben alapotlan rágalmak, részben politikai eszközök voltak Raszputyin lejáratására. Ugyanakkor az is tény, hogy magatartása – a vallási határokat átlépő szexualitás és a titokzatos gyógyító gyakorlatok – komoly erkölcsi felháborodást váltott ki.
Halála és utánhatása
1916 decemberében arisztokratákból és katonatisztekből álló csoport szervezett merényletet ellene. Az első rohamméreg nem végzett vele, ezért fegyverrel sebesítették meg, végül megfojtották. Halála azonban csak elmélyítette a misztikus szálakat: a legenda szerint testét csak vízbe fektetve találták meg, és hosszú ideig beszéltek róla, hogy Raszputyin a halált is „megúszta”. Meggyilkolása után Oroszország belső válsága tovább mélyült, és 1917-ben kitört a forradalom, amely végső soron a cári rendszer bukásához vezetett.
Az utókor Raszputyint a bomló monarchia, a spirituális keresés és a politikai intrikák metaforájaként értelmezi. Könyvek, filmek és zeneművek sorra dolgozták fel alakját: az ő története egyszerre szól a hit erejéről, a hatalom megtévesztő vonzerejéről és az emberi hiszékenység kockázatairól.
Végül Raszputyin élete rávilágít arra, hogyan képes egy rejtélyes figura egyszerre gyógyítóként és megosztó politikai szereplőként megjelenni. Megismertük szülőfalujától a cári udvarig vezető útját, különleges képességeinek és botrányos pletykáinak kettősségét, valamint halálának és mítoszának jelentőségét az orosz történelem alakulásában. Innen már láthatjuk, hogy a hit, a titokzatosság és a hatalom milyen összetett kölcsönhatásban formálhat egy embert legendává.
