Alvási szokások kialakítása ikerbabáknál
Az ikerbabákat frissen világra hozott anyukáknak hihetetlennek tűnhet, de a két baba sem jelenti feltétlenül azt, hogy a következő néhány hónapban éjjelente egyetlen nyugodt pillanatuk sem lesz. Csupán megfelelő alvási szokásokat kell kialakítani ahhoz, hogy éjszakánként csend honoljon a házban és mindenki kipihentem ébredhessen reggel.
Az alvással kapcsolatos terv kialakítása és betartása minden babánál fontos, de még fontosabb az ikerbabáknál. A szülőknek is szükségük van az éjszakai nyugalomra, ezért a két kicsit rá kell szoktatni arra, hogy egyszerre aludjanak el. Ha az egyik baba éjjel felébred, ébresszük fel a másikat is, ebben az esetben ez megengedhető, sőt, jó megoldás!
Minden csecsemő életében elengedhetetlen a rendszeresség, ezért az esti rutint úgy alakítsuk ki, hogy az a babáknak és a szülőknek is a legjobb legyen, majd következetesen tartsuk is magunkat ehhez. Ebbe beletartozik a fürdetés, a mese és a lefektetés, kitűnő ez az időszak ahhoz, hogy az egész napos pörgés után kicsit összebújjunk a picikkel és megnyugtassuk őket, miközben magunk is ellazulunk.
A babákat kb. 3 hónapos korukig altassuk közös bölcsőben, ezt követően már zavarni fogják egymást. Miután megtörtént a szétválasztásuk, gondoskodjunk arról, hogy a szobán belül is láthassák egymás a kiságyból, ha éjszaka felébrednek. Ez mindkettőjüknek biztonságérezetet ad.
A gyerekeket álmosan, de még ébren fektessük le. Ha lehet, ne használjunk az altatáshoz mankót, ringatást vagy ételt, hiszen a kicsik könnyen hozzászoknak és hamarosan már nem lesznek hajlandók elaludni az “extra szolgáltatások” nélkül, akkor sem, amikor az éjszaka közepén felébrednek. A cél, hogy megtanítsuk őket arra, hogyan tudnak önállóan elaludni.